Post by Gabriel Renkin on Dec 4, 2010 23:05:32 GMT 1
A világ bemutatása:
A világról:
Egy alternatív jelen, mely mutat hasonlóságot az Anita Blake világával. De csupán abban, hogy itt is szabadon rohangászhatnak az vérállatok és a vámpírok. Azonban itt bezárul a kör. Boszorkányok, tündérek, angyalok és démonok, itt már nem jelennek meg, szóval ne is keresd őket.
A játék egy fiktív városban játszódik, New Age Cityben, a világon jelenleg ez az a város, amit a természetfeletti lények paradicsomának tartanak. Itt a leglazábbak és elnézőbbek velük szemben a törvények. De ez ne tévesszen meg, az emberek itt is ugyanolyan előítéletekkel fogadják őket, mint bárhol máshol a világban, csupán csak annyi a különbség, hogy itt illegális a leölésük. Igen, ha nyomós indok nélkül végzel egy vámpírral vagy vérállattal, akkor bíróság elé állítanak gyilkosság vádjával. De ez visszafelé is érvényesül. Mivel, az emberek félnek a természetfeletti lényektől, így a legtöbb esetben nincs számukra börtönbüntetés. Ha kiderül, hogy erőszakos büntetett követtek el, akkor jönnek a végrehajtók, ha úgy tetszik a fejvadászok. Ők azok az emberek, akiket azért fizetnek, hogy felkutassák és bevégezzék, a bírósági ítéletet.
A város törvényeiről: A vámpírok és vérállatok dolgozhatnak az emberek között, de vannak kikötések: nem lehetnek tanárok, orvosok, ápolók. Amennyiben mégis űzik ezt a foglalkozást, és kiderül, azonnal elvesztik a munkahelyüket. Ezen felül hivatalosan más negatív diszkrimináció nem érhetné őket, de mint tudjuk, a világ nem így működik. Az emberek félnek, vagy gyűlölködnek, az előítéletek tombolnak. Így aki teheti, az rejtegeti nem emberi természetét.
Pár szó a városról:
New Age City, egy modern metropolis, ahol keverednek a stílusok. A belvárosban felhőkarcolók és irodaházak magasodnak. A külvárosokban már változatosabb az építészet, itt nem csak a barokk, a neoklasszikus, vagy a romantikus építészet jelenik meg, hanem a puritán is.
A külvárost is több részre lehet osztani, a városhoz közelebbi részek a viszonylag jó módú polgárok lakónegyedeinek adnak otthont. Természetesen itt is van szegénynegyed és luxus lakópark is. Ez utóbbi a város nyugati felén fekszik, ahol a ki és bejáratokat sorompóval, és fegyveres őrrel őrzik. Ahol az utcákon is kamerák vannak, és mindenkit, aki belép, igazoltatnak. Idegen csak meghívással és előzetes bejelentéssel léphet be a lakópark területére.
Ezzel ellentétben és ellentétes oldalon helyezkedik el a szegénynegyed. Kocka lakóteleppel, több emeletes házakkal, ahol kicsi és közepes lakások találhatóak. Ez az a negyed, ahol jobb, ha sötétedés után nem nagyon mászkálsz az utcán. Itt mindig akad munka a város rendőrsége számára. Kisebb nagyobb lopások, betörések, kábítószer kereskedelem és túladagolás… stb. De ezek csak piti üzletek, az igazán nagy dolgok a város északi és déli részén zajlanak.
A északi rész a szórakozóhelyek Mekkája.
Itt minden megtalálható a diszkóktól kezdve a sztriptízbárokig. Ezen helyeknek is van hierarchiájuk. Az igazán igényes és drága helyek találhatóak a belvároshoz közelebbi területeken. Ezek azok a bárok, ahova nem léphet be akárki, és mindenkit szigorúan ellenőriznek. Bár, mint minden, ez is kijátszható, csak pénz és ismeretség kérdése. Itt köttetnek meg a legnagyobb üzletek. A város lakói csak Arany-negyednek hívják. Nem csak emberek, hanem vámpírok és alakváltók vezette klubok is találhatók a városnak ezen a részén. A külső gyűrűn vannak az igénytelenebb, olcsóbb szórakozóhelyek, ahol bármit megkaphatsz, csak pénz kérdése. Itt dúl az igazi kábítószer kereskedelem és prostitúció. Ha egy klubot bezárnak, akkor nyitnak helyette másikat, az ingatlanok sűrűn és gyorsan cserélnek gazdát. Rejtélyesen tűnnek el innen a személyek és ugyan ilyen rejtélyesen is kerülnek elő, de ilyenkor a legtöbb esetben már nem is lélegeznek, pusztán csak üres testek. Szóval ez a hely a bűn és a fertő fellegvára.
De ami igazán érdekes és híres a városban, az a déli részen bújik meg. A városon kívül található a Halál Torka versenypálya, az illegális autóversenyek fellegvára. Ahol csak egy szabály van: Éld túl! Hatalmas pénzek cserélnek gazdát, nem csak a fogadók között, hanem a versenyzők is nagy pénzeket szakíthatnak, ha bajnokok lesznek.
A verseny általában három napos, és nem kevés haláleset történik rajta. Szebbnél szebb tuningverdák róják a köröket, gyönyörű nők forognak a nézők között, hogy még teljesebbé tegyék a versenyélményt. A pálya magánkézben van, egy bizonyos Monad kezében, aki hatalmas vámpír mester, a rendőrség hiába is próbálná elcsípni az illegális üzelmei miatt, képtelen rá, hiszen az egész város rendőrsége a zsebében van. Így azok a nyomozók, akik eddig megpróbálták lefülelni, és nem vettek hátraarcot a pénz vagy a figyelmeztetés után, azok már alulról szagolják az ibolyát.
A versenyek nem csak a pályán zajlanak le, itt pusztán csak az időmérő és a teszt köröket futják. Hivatalosan ez egy gyakorlópálya a helyi autókészítő cégek számára.
A valódi versenyek mindig terepen vannak, és minden alkalommal más és más a pálya formája és íve. Nem csak természetes terepakadályok vannak benne, hanem mesterségesek is, a lényeg, hogy minél veszélyesebb legyen. Így nem csak az számít, milyen jó a gép alattad, és te mennyire vagy jó sofőr, hanem, hogy mennyire van ott a szeren a navigátorod. Úgy ám, itt a sofőr mellé kell egy navigátor is, aki a verseny elrajtolása előtt tíz perccel kapja meg a GPS-t és a térképet. Ő koordinálja az autót a verseny alatt, egyetlen hibája akár az életükbe is kerülhet.
A versenyt az interneten közvetítik, természetesen igen borsos áron. Fogadásokat is lehet kötni a kedvenc sofőrötökre. A kameraállások a pénztől függően változnak, vagyis, az alapárban csak a pályán elhelyezett webkamerák adásait lehet figyelni. A következő kategóriában, már a kocsi hűtőrácsára szereltet is lehet fogni, és a legmagasabb árkategóriában, aminek határa a csillagos ég, ott már a versenyzők verdáiban található kamerákon keresztül is lehet nézni a verseny alakulását. A szemlélő figyelemmel kísérheti mit is láthatnak a járműben ülők, egy kis ráfizetéssel még hangot is kap, vagyis hallgathatja a sofőr és a navigátor beszélgetését is.
Akárki nem kerülhet be a versenybe, ez mind versenyzőkre, mind nézőkre értendő. Megfelelő kapcsolatok kellenek ehhez. De a bejutás így is több lépcsőből áll, csak, hogy kizárhassák a kíváncsi zsarukat és az egyéb nem kívánt személyeket.
A verseny többszörös bajnoka a Nightmare néven ismert vérleopárd, a Vaskarom klán királya.
Lépj be a világba, és válassz a fajok közül! Légy tisztességes polgár vagy valaki más, aki sötét üzelmekkel keresi a kenyérre valót. Vagy vágysz az adrenalinra? Nevezz be a versenyre, és légy ott te is a következő futamon! Elég tökösnek érzed magad, elég vakmerő vagy? Hát csak tessék, próbáld meg kigolyózni a közönség kedvenc Nightmare-t!
Ezer és egy lehetőség áll előtted, a klubok világától, a tisztes kispolgári és nagypolgári munkákig és életekig. Csak rajtad áll, hogy mi leszel!